Proserver szolgáltatások a UPC üzleti ügyfeleinek is
2008.02.06.
Már a UPC Magyarország Kft. UPC business üzletágán keresztül is elérhetők a Proserver szolgáltatásai. A két cég között létrejött szerződés értelmében, a UPC business ügyfelei közvetlenül igénybe vehetik a Proserver főbb szolgáltatásait: a szerverhosztingot, szerverbérletet és teljeskörű rendszeradminisztrációt.
Együttműködési megállapodást kötött a UPC Magyarország Kft. business üzletága és a Proserver. Ennek értelmében, ezentúl a Proserver által nyújtott szolgáltatások egy része a UPC üzleti ügyfelei számára közvetlenül megrendelhető. A UPC business üzletág, a Proserver partnereként a következő szolgáltatásokkal áll ügyfelei rendelkezésére:
- co-location és IP hoszting
- szerverbérlet
- teljes körű rendszeradminisztráció
- 2008. elejétől pedig virtuális szerver szolgáltatás
„Jelentős lépésnek tartjuk a UPC-vel, Magyarország egyik legnagyobb ügyfélkörrel rendelkező szolgáltatójával kötött viszonteladói együttműködésünket” – mondta el Vashegyi Zoltán, a Proserver ügyvezető igazgatója, majd hozzátette: „Úgy gondolom, hogy a nyugati országok szerverhoszting piaca alapján a magyar piac még komoly fejlődés előtt áll, amiből természetesen szeretnénk mindinkább kivenni a részünket. Ezt szolgálja ez a megállapodás is, hiszen a UPC-vel kötött együttműködésnek köszönhetően a vállalat üzleti ügyfelei számára is könnyen elérhetővé válnak a szolgáltatásaink. Reményeink szerint a UPC ügyfelek is hamarosan megtapasztalják a Proserver szolgáltatásainak előnyeit, és elégedettek lesznek az általunk kínált magas minőséggel.”
„A Proserverrel létrejött viszonteladói együttműködés a UPC Magyarország Kft. business üzletága számára ismét egy innovatív célkitűzés megvalósulását tette lehetővé” – hangsúlyozta Berényi Sándor, a UPC üzleti kommunikációs igazgatója. Az üzletág-vezető hozzátette: „A megállapodás biztosítja, hogy meglévő és potenciális partnereink - az üzleti távközlésben elvárt ’egykapus’ kiszolgáláson keresztül - még szélesebb termékpalettából és integrált megoldásokból választhassanak.”
A Proserver által nyújtott szolgáltatásokról a www.proserver.hu honlapon tájékozódhatnak az érdeklődők, a UPC által kínált szolgáltatásokról pedig a www.upcbusiness.hu honlapon találhatók információk.
A Proserver-ről
A Proserver az EnterNet cégcsoport részeként 2007. szeptemberében kezdte meg működését. A közel egymilliárd forintos beruházásnak köszönhetően az ország egyik legmodernebb szervertermét építette meg a vállalat, mely több mint 4000 szerver üzemeltetésére képes. A Proserver elsősorban minőségi szerver hoszting és co-location szolgáltatásokat nyújt ügyfeleinek. A vállalat mindemellett saját márkanév alatt tartós bérlet illetve leasing megoldásokat is kínál, amelyek segítségével azok az ügyfelek is hozzájuthatnak hardware eszközökhöz, akik nem rendelkeznek saját szerverrel. Az ügyfelek adatainak védelmét 24 órás operátori szolgálat és minden tekintetben prémium kategóriás szolgáltatások biztosítják. A Proserver célkitűzése, hogy a következő évben a magyarországi szerver hosting piac meghatározó szereplőjévé váljon. A Proserver-ről és szolgáltatásairól részletes információ a www.proserver.hu honlapon található.
A UPC business-ről
A UPC business üzletág 2005-ben jött létre, magába foglalva a UPC Magyarország Kft. és a Monor Telefon Társaság üzleti kommunikációs tevékenységét. A minőségi szolgáltatások, és az elért sikerek következtében a UPC business tevékenysége rövid idő alatt az ország egész területére kiterjedt. A tőkeerős nemzetközi tulajdonosi háttér és a magas szintű technológia megfelelő alapot teremtett a hosszútávú és sikeres együttműködésekhez, így ma már több ezer elégedett partnert lát el üzleti távközlési szolgáltatásokkal. A UPC business üzletág fő célkitűzése, hogy elősegítse partnerei üzletmenetét, mert megfelelő távközlési megoldások nélkül ma már senki nem lehet sikeres a piacon.